Balken
ST. MICHAEL
MOBILGUIDE

vissza
átnézet
alaprajz

11A Szentháromság oltár

A kereszthajó jobb és bal oldalán elhelyezett két oltár képei, melyeket Antonio Maria Viani készített 1588/89-ben, Isten üdvözítő működését mutatják be. A jobb oldali kép fenti részén látható a Szentháromság, az Atya, a Fiú és repülő galamb alakjában a Szentlélek, körülöttük az angyalok kórusa. Alul egy oltár és áldozati eszközök találhatók, mellette a főpapi ruhába öltözött Áron és a Tízparancsolat tábláit tartó Mózes. Áron mögött Dávid király, Ábrahám, Salamon király és Judit alakját ismerhetjük fel, Mózes mögött Noé és Józsue láthatók. Az oltár mögötti domb bal oldalán fekszik Ábel, akit testvére, Káin ütött agyon. A kép közepén egy fa található, amelyre egy kígyó tekeredik.
Az említett emberek áldozatot akartak felajánlani Istennek, de az áldozat illata nem száll fel Istenhez a magasba. Az akkori teológiai nézeteknek megfelelően, az oltár az ószövetségi történetek által azt mutatja be, hogy az ember gőgje és a benne lévő gyilkos erőszak megrontja az Istennel való kapcsolatát. Ezt pedig saját erőből, áldozattal és jó tettekkel sem tudja helyreállítani.
A kereszthajó két körképén szent jezsuiták láthatók, közöttük Gonzága Szent Alajos, aki 1585-ben lépett be Jézus Társaságába. Betegápolás közben fertőzést kapott és 1591-ben meghalt. Ő tanuló ifjúság védőszentje.
1597-ben Japánban, Nagaszaki városában 26 keresztényt, köztük három jezsuitát feszítettek keresztre.